2010. júl 07.

Pihentető alvás a nyári nagymelegben is

írta: szinvirag
Pihentető alvás a nyári nagymelegben is

A Naturhome alvásszakértőjétől kaptam az alábbi tippeket, hogy a forró időben is igazán kellemes nyári éjszakáink legyenek: 

1. Tartsd a hálót hűvösen!
A kora reggeli és sötétedés utáni órákban szellőztess, napközben tartsd a háló ablakait zárva, sötétíts be rolókkal! Egy kis kitérő - ha még az árnyékolók kiválasztása előtt állsz: a külső oldali, homlokzati árnyékolók - például a zsalúziák - lényegesen hatékonyabb megoldást nyújtanak a sötétítőkkel, rolókkal szemben - hiszen itt már a nagy hőfelvételű üvegtáblák sem melegszenek -, lényegesen hűvösebb klímát biztosítanak beltéri társaiknál.

S még egy dolog, amiről sokszor megfeledkezünk: néhány gyorsan növő – lehet egynyári is – növény az ablakok és az épület köré, sőt akár a falra is – isteni hűtésről gondoskodik.

S most vissza a hálóba: ha van lehetőséged gépi hűtésre, úgy a klímát lehetőleg lefekvés előtt 1-1,5 órával kapcsold be, akkor, amikor még nem tartózkodik senki a szobában. Alváshoz, pihenéshez jobb, ha zaj- és légmozgásmentes környezet vesz körül, így jobban tudsz aludni és frissebben ébredsz.

Még egy jó bevált, természetes klimatizáló az ókorból. Bizony, már az antik görögök is használták a háló klímájának javítására, különösen forró, száraz, sivatagi időjárás idején: erősíts napközben nedves lepedőket a zárt ablakok elé, a keretre – csodálatosan frissítik és klimatizálják a teret. 

2. Nyugalom és sötétség!
De nem csak a nagy meleg zavarhatja éjszakáinkat, hanem például a szobába beszűrődő erős zaj, vagy fények is. A fény például kifejezetten gátolja szervezetünk természetes altatóhormonjának, a melatoninnak termelődését. Gondoskodj hát e zavaró tényezők kivédéséről! 

3. Szellőztess okosan!
A kora reggeli és késő esti szellőzést előnyét már említettem, így nem forrósodik fel a háló levegője. Ezúttal – különösen este – gondoskodj alapos ’szúnyogvédelemről’ is, hisz a lámpa fénye remek csali az alattomos vérszívóknak. Jó, ha a háló ablakát szúnyoghálóval látod el, mert a kinti hűlő levegőről előszeretettel költöznek szobánk melegébe a hívatlan látogatók. Egészséged védelmében a kémiai és elektromos szúnyogriasztókat kerüld el – ezeknek semmi helye a hálószobában. 

4. Tusolj és épp csak itasd fel!
Lefekvés előtt langyos, inkább hűvös vízzel frissítsd fel magad, majd hagyd, hogy testeden vékony filmréteg maradjon az ’épphogy’ törlés után. Ha rövid ideig is, az elpárolgó víz hűti bőröd. 

5. Frissítők – rózsavíz, menta, citromfű...
Az illóolajok - különösen nagy melegben - igen erőteljesen hatnak. A sivatagos vidékeken, az arab világban például a rózsavíz az egyik legkedveltebb frissítőital alapja, mely egyben nyugtató hatással is bír. De finom frissítő a mentás, citromfüves limonádé is nem túl hidegen - mézzel, citrommal ízesítve. 

6. Könnyű étkek – egész nap!
Napközben igyál – lehetőleg tiszta vizet – rendszeresen és sokat, de ne a lefekvést megelőző órákban, nehogy épp a gyakori szükség ne hagyjon pihenni. Kerüld a késői nehéz, zsíros vacsorákat! Fogyassz bőségesen paradicsomot, uborkát, gyümölcsöt, joghurtot és teljes kiőrlésű pékárut, melyek magas vitamin- és ásványi anyag-tartalma fedezi a rekkenő hőség okozta megnövekedett szükségleteket. 

7. Egy jó takaró – csodákra képes…
Kizárólag vékony nyári takarót használj! A legújabb természetes alapanyagú takarók kifejezetten ’hűtő’ tulajdonságokkal rendelkeznek. Ennek lényege, hogy a szálszerkezet, mint megannyi apró ’klímakapszula’ magába gyűjti a környezeti hőt, s így jelentősen kellemesebb, hűtött ágyklímát biztosít. A selyem-, gyapjúszálak további előnyös tulajdonsága számunkra, hogy a testünk által kibocsátott nedvességet, izzadságot azonnal felveszik a bőr felületéről anélkül, hogy tapintásra nedves hatást tapasztalnánk.

Néha aztán az is elég, ha egy könnyű batiszt vagy damaszt lepedővel takarózunk, de ennyi mindig kell. Vigyázz magadra, takaró nélkül könnyen huzatot kaphatsz, megfázhatsz – még a legnagyobb nyári hőségben is. 

+1. Stressz – stop!
Erre figyelj: csak az tud könnyedén és gondtalanul álomba merülni, aki lazán, a feszültségeket az ágyon kívül hagyva hajtja álomra a fejét. Ha mást nem is, legalább annyit tegyél meg, hogy a napi gondokat és problémákat hagyd a háló ajtaján kívül. A nyár a vidámság, romantika, pihenés ideje – ne hagyd, hogy ezt bármi is elrontsa! Ne aggódj, ha csak késő éjjel jön álom a szemedre – természetes, velünk született tulajdonság, hogy nyáron kevesebb alvás is elég! S ha ne adj’ Isten a fentiek egyike sem segít az elalvásban – ne mérgelődj! Fogd magad, sétáljon egy jót a balzsamos nyárii éjszakában – meglátod varázslatos lesz! : )

Az én tippem pedig a megfelelő energiaellátottságú hálószoba kialakítása, amit a következő bejegyzésben fejtek ki ...

Szólj hozzá

harmónia